Cseppán Sándor Axel (egyesek szerint Sanya)

A múlt század vége felé egy távoli galaxis apró bolygójának kis zugában, Zalaegerszegen láttam meg elõször a világot jelentõ deszkák fényeit. De akkor azt még nem tudtam, mit is jelent. Így idõbe telt, míg a bizonyos deszkákig el is jutottam a sok-sok szálkán keresztül.
Maga a zene gyerekkorom óta érdekelt, persze anno ez gyerekdalocskákkal, az õsöktõl hallott népdalokkal kezdõdött. Érdekes módon gyerekkoromban (70-es évek) irtóztam a tv-ben, rádióban hallott-, akkori „modern” zenéktõl. Azóta rájöttem, hogy ez ma is így lenne, mert ami jó volt akkor, azokat persze nem is játszották a médiák. A zene iránti vonzalom ének-zenei általános iskolás évekbe torkollott. Persze kis csalódás, hogy ott inkább elvették a kedvem a zenétõl, de errõl a pedagógusok, és az oktatás tehet fõleg. Én azért kitartottam és nem hagyva magam, elkezdtem zenélni az általam kedvelt hangszeren. Ez volna a GITÁR. Mázli, de otthon volt egy jó régi, egykoron nagyszülõm által az oroszoktól hazahurcolt akusztikus gitár, amit szüleim megõriztek. Már akkor 7 húros volt. Persze csak 6 húrral. Az egész itt kezdõdött.
Általános suli alatt már rendszeresen EDDA, Pokolgép, Ossian, AC\DC, JudasPriest, IronMaiden… dalokat próbáltam lejátszani. Az elsõ formáció ehhez az idõhöz kötõdik. Egy ismerõs srác szüleinek a házában, a padlástérben játszottam elõször csapatban. És aki megtapasztalja, milyen is az amikor egy „zenemû” többek által összeáll, az nem tudja többé elfelejteni. Élmény. Mondom ezt mindazok ellenére, hogy a dobos nem tudott dobolni, az énekes pedig énekelni. Milyen véletlen, a basszusgitáros Farkas Gábor volt. Mindezek hatására történt az elsõ Galaxis (cseh) elektromos gitárom beszerzése, Regent erõsítõvel, Ibanez Distortion pedállal. Az akusztikus után ez nagy elõrelépés volt.
Haladjunk: Közép iskolai évek alatt épp Gibbi volt, aki ismét próbált a csapatmunka felé cibálni. Annyit sikerült összehozni, hogy suli nap alkalmával, alkalmi formációval felléptünk nagyközönség elõtt. Nekem akkor annak tûnt. Házi gyártású-, Csalló Laca féle Flying V, EMG pickup, sohasem felejtem el. Az elsõ komolyabb hangzás. Ez a gitár inspirálta a következõ házi készítésû DiMarzio pickup-os gitárt. Ezek az évek otthoni gyakorolgatásokkal, Metallica, Anthrax, Santana, Gary Moore, Yngwie Malmsteen hallgatásokkal teltek.
Egyetem alatt végképp megszûntek az otthoni zenei kapcsolatok. Nyári munka alatti pénzszerzés kellett az elsõ normális erõsítõ beszerzéséhez. Marshall Valvestate kemény 30 W-tal.
A suli utáni melóba állás és a házi készítésû gitár erõs rozsdásodása kellett ahhoz, hogy beszerezzem az elsõ komolyabb gyári Epiphone Slash gitáromat. Szép habos juhar elõlappal. Ebben az idõben Joe Satriani, Steve Vai is az érdeklõdési körömbe került.
Majd mindezek után eljött az a hétvége valamilyen nyilvános koncert alkalmával, mikor is Gibbivel összefutva egy éppen alakuló társulatba akart ismételten berángatni. A sokéves fáradozásai és talán kissé megkomolyodott önmagam hatására elfogadtam a meghívást az alakuló ülésre. Ezt a mai napig sem bánom.
A Six Degrees évek: Kis Marshall Valvestate combom hangerõben és hangzásban sem vitte a prímet Ed cucca mellett. Az Epi gityó is inkább szép volt, mint jó hangú. Így törvényszerû volt idõvel a cserék sorozata. Ibanez RG beszerzés, és kis 50 W-os ENGL de már csöves combo + kis zárt Laney láda a mélyek miatt. Persze elõbb-utóbb elkerülhetetlen volt a nagy és zárt láda (ENGL) és a 100 W-os csöves fej (most épp Laney). De lesz ez még máshogy is.

Kedvenceim: Gitár-orientált, rockos, dinamikus, néha lágy, olykor kemény, dallamosan dögös-, jó zenék. Ja és a lányok (csak is), bár el vagyok kötelezve, ja és a sör. Gibbinek nem jön be a Dream, de nekem igen. Ma az egyik kedvenc.