Sajtómegjelenések PDF Print
Written by Administrator   
Sunday, 30 July 2006
There are no translations available

2006.06.15. - Zalaegerszegi Szuperinfó - Six Degrees

szuperinfo_0615

 

Nyárindító fesztivál a Zalaegerszegi Zenész Egyesület tolmácsolásában

Tavaly decemberben néhány zenész közreműködésével alakult meg a Zalaegerszegi Zenész Egyesület. A szervezet tagjai azt vették a fejükbe, hogy összehozzák a megyeszékhely muzsikusait kortól, nemtől és stílustól függetlenül, azt remélve, hogy az összefogás eredményeként hatékonyabban tudnak megjelenni az esetenként kiemelkedően tehetséges zenekarok. Az első próbatételre június 16-án és 17-én kerül sor a Grabowszky klubban, a Régióaktív Rock Fesztivál keretében, mely remélhetőleg hagyományt teremt Zalaegerszegen.

A zenekarok közti tapasztalatcsere mellett a közönség előtt is szeretnénk bemutatni a gyakran még általunk sem ismert együtteseket – mondja Wettstein Tamás a Zazee alelnöke, aki maga is egy együttesben tépi a húrokat. Igyekszünk minden zenekart segíteni függetlenül attól, hogy mióta űzi a rockipart, s nem határozzuk meg a stílust sem. Első lépésként egy nyárindító fesztiválon adunk bemutatkozási lehetőséget a volt Dózsa Klubban-tette hozzá Tamás.
A két napos fesztiválon számos stílus képviselője színpadra lép, így a keményebb stílus kedvelőinek érdemes már pénteken fél hétre ellátogatniuk a Grabowszkyba, hiszen a Six Degrees zenekar nyitja meg a sort dallamos rockzenei ízelítőjével, de az alternatív stílus jeles képviselői is színpadra lépnek, mint például a Praha nevű háromfős formáció, akiket már jól ismer a helyi közönség. Az egy híján 20 együttest felvonultató koncert programja a következőképpen alakul:

június 16. péntek:

Six Degrees
Park
Garage
African Killer Beans
Családi Pótlék
Nemérdekes
By the Way
Praha
Antopya

június 17. szombat:

Kocsmazaj
Under the Bridge
Embrace my Shade
Nand
Zaklatás
Reactor
Turán
Shabby Blues Band
Blues Devils
Harlem

A fesztivál mellé Zalaegerszeg Megye Jogú Város Önkormányzata is örömmel állt, s támogatta annak létrejöttét. A  rendezvényből befolyt összeget szintén a zenekarok támogatására kívánja fordítani az egyesület, mely nem csak regionális, országos szinten is igyekszik bemutatkozási lehetőséget biztosítani a csapatoknak.
- A Kapolcsi Művészetek völgyében a Tókert színpadon kaptunk egy lehetőséget, mely szerint egy teljes napig zalaegerszegi zenekarok léphetnek annak deszkáira. A lehetőséggel számos együttes élt. Bár elsősorban zalaegerszegi zenekarokat szeretnénk támogatni, szívesen látjuk a megyeszékhely vonzáskörzetében alkotó csapatokat is. Sőt, már felvettük a kapcsolatot, a hasonló tevékenységet folytató Nagykanizsai Zenész Egyesülettel is és más megyei szerveződésekkel is tárgyalunk az együttműködés érdekében -mondta Wettstein Tamás
Mondhatni akciós áron kapnak ízelítőt Zalaegerszeg zenészeinek háromnegyed órás műsoraiból a látogatók, hiszen a belépés mindössze 200 Ft lesz a Grabowsky klubba azoknak, aki szeretnének részesei lenni egy új hagyomány éledésének, és azoknak is, akik csak egyszerűen jól szeretnék érezni magukat miközben megismerik a város zenekarjait.

Six Degrees

2006.06.15. - Zalai Est - Six Degrees

zalai_est_0615

2006.12.12. - Zalaegerszeg - Six Degrees

A fiúk optimisták

Six Degrees

 
© 2010 Six Degrees zenekar